A HVG Diploma 2021-es számában többek között Dr. Vajda Ildikóval, a Testnevelés és Sporttudományi Intézet intézetigazgatójával készített interjú is olvasható. Az interjú részlete az alábbiakban, illetve a mellékelt fotókon is olvasható. Szöveg és fotó forrása: HVG Diploma 2021 magazin.
2020. november 19-én nagy sikerrel került megrendezésre a Testnevelés és Sporttudományi Intézet Tudomány Napi online Konferenciája a Teams alkalmazáson keresztül „Sport és karrier” címmel. A Konferencián igen magas létszámmal vettek részt az érdeklődők. 170 fő csatlakozott a rendezvényhez, akik a több mint két órás interaktív program alatt többek között betekintést kaphattak „ A testnevelés oktatásának megújuló módszertanáról a köznevelésben és a felsőoktatásban Vass Zoltán óraadó oktatótól.
Betekintést kaphattak a Testnevelés és Sporttudományi Intézet kutatóműhelyeinek munkájába, két testnevelő tanár szakos hallgató előadásán keresztül. Először „A sportolók kettős karrierjéhez kapcsolódó szükségletekről és az elvárásokról hallhattunk atléták körében Nyisztor Petra prezentálásában, majd Pethő Barna mutatta be a „Tanári pályamotiváció vizsgálat személyiségtulajdonságok alapján, a Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak körében” című kutatását.
Végül Harsányi Gergely válogatott kézilabdázó „Kettős karrier a sportban” című előadása aratott nagy sikert, mely után pezsgő kerekasztal beszélgetés alakult ki az előadók és a hallgatóság között.
Az igazán tartalmas és színvonalas konferencia érdekes, és értékes előadásaival méltó megemlékezése volt a Magyar Tudomány Ünnepének.
MEGHÍVÓ
A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából a Nyíregyházi Egyetem
Testnevelés és Sporttudományi Intézete tisztelettel meghívja Önt a
„Sport és karrier"
című Tudomány Napi programjára
Időpont: 2020.11.19. 12.00
12.00 |
Megnyitó, köszöntő Dr. Vajda Ildikó, intézetigazgató |
12.10 |
A testnevelés oktatásának módszertana a köznevelésben és a felsőoktatásban Vass Zoltán, óraadó oktató |
12.30 |
A Testnevelés és Sporttudományi Intézet kutatóműhelyeinek munkájában résztvevő Hallgatók bemutatkozó előadásai |
12.30 |
A sportolók kettős karrierjéhez kapcsolódó szükségletek, s elvárások atléták körében Nyisztor Petra |
12.45 |
Tanári pályamotiváció vizsgálat személyiségtulajdonságok alapján, a Nyíregyházi Egyetem hallgatóinak körében Pethő Barna |
13.00 |
Kettős karrier a sportban. Kerekasztal beszélgetés tudományról, sportról és karrierről Harsányi Gergő, válogatott kézilabdázó |
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
MEGHÍVÓ
A Nyíregyházi Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa és a
Testnevelés és Sporttudományi Intézet Diákköre
meghirdeti a
a végzős hallgatók elő szakdolgozat védését, egyben házi
Fájó szívvel tudatjuk, hogy intézetünk egykori vezetője Bálint Mihály 2020. október 25-én, 88 éves korában örök nyugalomra tért. 1968-tól az akkori Nyíregyházi Tanárképző Főiskola adjunktusaként tanított a Testnevelés Tanszéken. Torna és gimnasztika tantárgyak elméletét és gyakorlatát oktatta. |