2021. október 22-én sikeresen került megrendezésre a Nyíregyházi Egyetemen a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete (MTTOE) és a Nyíregyházi Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézetének közös rendezésében a "105 éves a gyógytestnevelés" országos programsorozaton belül a testnevelő- gyógytestnevelő tanárok regionális továbbképzési szakmai napja.

Gaszperné Román Margit, a Nyíregyházi Tankerületi Központ igazgatója, valamint Kövesdi Orsolya, az MTTOE Gyógytestnevelés Tagozat elnökének megnyitó beszéde után az érdeklődők betekintést kaphattak a gyógytestnevelés helyzetébe a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei régióban, majd ezt követően Dr. Vajda Ildikó, a Testnevelés és Sporttudományi Intézet igazgatója mutatta be a gyógytestnevelés helyét és szerepét a testnevelő tanárképzésben.

Molnár Anita doktorandusz, a Testnevelés és Sporttudományi Intézet tanársegéde előadásában a testnevelő tanári példamutatás jelentőségét hangsúlyozta az egészségmagatratás-közvetítésében, majd a további előadásokban szó esett a gyermekkori elhízás okairól, és szövődményeiről Dr. Kántor Irén gyermek endokrinológus előadásában. Az evészavarok pszichológiai kérdéseiről Dr. Szabóné Czeglédi Orsolya klinikai szakpszichológus beszélt. A délelőtti előadásokat Dr. Tiszáné Sója Teodóra gyógytestnevelő előadása zárta, mely során a motiváció és a testsúlykontroll jelentőségét hangsúlyozta gyógytestnevelés órán. A nap további részében gyakorlati bemutató foglalkozásokra került sor a Testnevelés és Sporttudományi Intézet sportcsarnokában és az uszodában.

    

 

Kedves Hallgató!
 
Szeretném tájékoztatni Önt arról, hogy elkezdődött a 2021/2022-es tanév sítáborának előkészítése. A szervezéshez és a költségek megállapításához szükséges a táborban részt vevők létszámának ismerete. 
 
Természetesen a legszerencsésebb az, ha a mintatantervnek megfelelő szemeszterben történik a tábor teljesítése!
 
Amennyiben már korábban teljesítette a sítábort, vagy nem a mintatanterv szerinti félévben szeretné teljesíteni, abban az esetben is fogadjuk a jelentkezést, azonban ezt mindenképpen kérjük jelezni, és a szabad helyek kapacitásának függvényében töltjük fel a várólistáról a résztvevői létszámot.
 
Amennyiben a 2022. júniusára tervezett szakmai zárószigorlatának,  záróvizsgájának, vagy az összefüggő tanítási gyakorlat feltételeként kell, hogy teljesítse a tábort, külön kérem, hogy jelezze!
 
A sítábor tervezett időpontja: 2022. február 20 - február 27.
 
Jelentkezés az ugyintezes.tsi@nye.hu e-mail címen.
 
A jelentkezés szigorú határideje: 2021. október 1., péntek!
 
A pontos részletekről egy későbbi üzenetben kap tájékoztatást.
 
Üdvözlettel
 
Dr. Vajda Ildikó
intézetigazgató

2021. szeptember 22-én került megrendezésre a Nyíregyházi Egyetemen az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja. Az egész napos eseménysorozat szervezője az egyetem Testnevelés és Sporttudományi Intézete volt. A megnyitón Vassné prof. dr. Figula Erika rektor és Dr. Vajda Ildikó intézetigazgató mondott köszöntőt. Ezt követte egy zenés testébresztés Rajna Beatrixszel, majd az érdeklődők számára úszásra is (Vajda Tamással), illetve kincskereséssel színesített erdei futásra is volt lehetőség (Vass Zoltánnal).

Előzetes regisztráció után az egyetemi hallgatók Tarnóczy Zalánnal a TRX, az olimpiai súlyemelést, futótechnika fejlesztést, a CrossFitt-et, az ún. mobility edzést, illetve conditioning-erőfejlesztés módszerét is kipróbálhatták. A nap folyamán játékos sportversenyre, asztaltenisz, tollaslabda és röplabda, valamint B33 versenyre is sor került (Urbinné dr. Borbély Szilvia, Veres Gyula, Jakabné Keul Andrea és Molnár Anita vezetésével). A napot kerékpártúrákkal színesíthették a vállalkozó szellemű bringások, akik Sóstóra és Nyírszőlősre is elkerekeztek (a program szervezője Szabó Dániel, Moravecz Mariann, Jakabné Keul Andrea volt).
http://www.nye.hu/egyetemi_sport_nap_2021_09_27

 

Természetjáró tábor

 

2021. szeptember 05-10., Bükkszentkereszt

 

     TUDNIVALÓK

 

A tábor helye: Bükkszentkereszt, Ifjúsági tábor

 
A Magyar Atlétikai Szövetség május 14-én, pénteken tartotta meg 2021. évi rendes és egyben tisztújító küldöttgyűlését. 
A küldöttgyűlésen a tisztújításon kívül ismertették a Magyar Atlétikáért díjban részesülők neveit is.  
A Magyar Atlétikáért díj bronz fokozatát Vas László, a Nyíregyházi Egyetem, Testnevelés és Sporttudományi Intézetének docense, a Nyíregyházi Sportcentrum atlétikai szakág vezetője kapta.
Gratulálunk a díjazottnak!
 

https://www.nyiregyhaza.hu/post/elismeres-az-edzoknek-ket-nyiregyhazi-atletikai-trener-is-dijat-kapott-2021-05-17